Azért nem kérek segítséget, mert... (2. rész)

Mielőtt belefeledkeznél önmarcangolásba, hogy miért nem vagy képes örülni a jó dolgoknak, hogy miért nem bírsz kimászni a béka s.gge alól évek óta, hagy állítsalak meg.

Az amiben most vagy, amilyennek most ismered magad, annak nagy része egy évek óta tartó vészhelyzeti működés eredménye. Az önvád, a hajcsárkodás magaddal szemben, a folyamatosan jelen lévő szorongás és önvigasztalás nem a személyiséged szerves részei, hanem reakciók, minták, mára elavult megküzdési stratégiák összessége.

A traumautóéleted nem azonos veled. Akkor sem, ha most nagyban meghatározza azt, hogyan vélekedsz magadról és a világról.

Az, hogy folyamatosan kifogásokat keresel, hogy miért ne fordulj szakemberhez, nem egyedi dolog. Ritka az, hogy az első segítőnk megtalálása előtt őszintén szeressük magunkat annyira, hogy érdemesnek találjuk magunkat a gyógyulásra. De a túlélési ösztön, a gyerekünk vagy párunk iránti szeretet, egy fontos szerettünk elvesztése vagy esetleg egy nem várt diagnózis rá tud bírni bennünket olyan döntésekre, amiket nélkülük nem feltétlenül hoznánk meg.

Lássuk, mi az egyik leggyakoribb kifogás!

"Meg tudom oldani egyedül is."

Úgy bizony, a híres #megtudomoldaniegyedülis. Ennek a kifogásnak a sajátossága, hogy tartalma ellenére gyakran párosul burkolt segítségkéréssel, amit egy velünk együttérző, de szakmailag nem kompetens barátunk vagy családtagunk felé közvetítünk.

Példa:

"- Komolyan nem tudom már, hogy mit csináljak. Egyszerűen teljesen szét vagyok csúszva, nem értem mivel érdemeltem ezt ki.

 - Nincs veled semmi baj, de érthető, hogy megvisel ez az időszak. Pszichológusra gondoltál már esetleg?

 - Nem gondolom, hogy szükségem lenne rá. Tudom én hogy mi a bajom, meg nyilván meg tudom egyedül is oldani, csak ez most így kurvasok. "

A tények:

Trauma esetén rengeteg elakadàs jön létre. Ilyenkor az önismereti munka is nehezített, ugyanakkor mindenképpen szükséges ahhoz, hogy megteremtsük az alapjait a feldolgozásnak és a gyógyulásnak. Az elakadások beazonosítása és feloldása hosszú folyamat.

Az önszeretet és az önelfogadás terén nagy hiányokkal küzdhetünk, hiszen a bántalmazás - különösen a gyermekkori - olyan folyamatokat indít el bennünk, ami miatt az önvád, a szégyen érzése szerves részévé válhat az önmagunkkal való kapcsolatunknak.

A traumás élmények feldolgozásához rengeteg önszeretetre van szükség. Szembenézni a bántalmazónkkal, vagy bántalmazásunk néma tanúival elképesztő mennyiségű énerőt igényel. Szembenézni azzal az eseménnyel, ami megbontotta létezésünk és személyiségünk egységét egy óriási feladat, ami kellő támogatás hiányában akár végzetes is lehet, különösképpen akkor, ha elfojtott emlékekről van szó.

Ez egy baromi nagy kihívás, amihez minden támogatást meg kell adnod magadnak azzal, hogy megkeresed a megfelelő támogató szakembereket magadnak. A csatákat ritkán vívják a harcosok egyedül (hacsak nem vagy esetleg Hegylakó... )

A szakembereknek nem feladatuk, hogy elvégezzék helyettünk a piszkos munkát, úgyhogy nem kell rástresszelni, hogy esetleg nem lesz elég dolgod a folyamat során, mert a nagyja így is rád marad.

Miért éri meg akkor mégis szakemberhez fordulni, ha végén úgyis neked kell megoldani a problémáidat?

Ahogy mondani szokás: kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk.

Egy jó szakember mellett megtapasztalhatod azt az elfogadást, azt a támogatást, azt a minőségű kapcsolódást, azt a biztonságos közeget, ami által képessé válhatsz őszintén szembenézni mindazzal, ami most rettegéssel tölt el és ledermeszt.

Olyan érzésekkel, mint például a szeretteidre irányuló nehezteléseddel, a bántalmazód iránti féktelen dühöddel, a kiszolgáltatottságtól való csontig hatoló félelmeddel, a magadra hagyottság okozta kiüresedettségeddel és az emlékekkel, amik időnként be-benéztek hozzád, egy-egy nyomasztó álomkép, vagy megmagyarázhatatlan viszolygás formájában.

Talán úgy érzed, hogy bár egy életre megnyomorítottak, neked mégis meg kell mutatni, hogy elég erős vagy, hogy túléld ezt, ha kell az életed árán is. Annak az életednek az árán, amiben kiteljesedett és boldog lehetnél. Amiben élni is tudnál, nem csak túlélni.

De mondok most valami nagyon-nagyon jót: már túlélted. Bántottak, megaláztak, megsemmisítettek, de itt vagy. És megérdemled azt, hogy megkapd a támogatást a gyógyuláshoz. Nem azért, mert eleget gürcöltél, vagy eleget szívtál, hanem mert mindannyian megérdemeljük, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki abból az időből, amit kimértek odafent.

Nincs felesleges időnk arra, hogy egyedül küszködjünk olyasmivel, amiket támogatással sokkal hatékonyabban meg tudnánk oldani. Ha ezzel megvagy, kitárulnak a lehetőségek, amikben megvillogtathatod a képességeidet immár teljes énerőd birtokában.

Ezen a ponton csak egy dolgot kell egyedül megoldanod: meghozni a döntést, hogy elindulsz az úton, és megkeresni hozzá a megfelelő társaságot.