TRAUMA GYÓGYULÁS
Fehér Krisztina
IAOTRC Trauma szakértő, Pszichológia BA,
Life & Art Coach
info@traumagyogyulas.com
Készülő könyvemből részletek
Bevezető
A gyógyuláshoz vezető út hosszú, nehéz, nagyon összetett és nagy kitartást igényel, de ma már nagyon sokat tudunk a traumáról és arról, hogy mit okoz fiziológiailag, lélektanilag, hogy hogyan betegíti meg a fizikai testet is. Megkülönböztetjük most már a komplex traumát és a mentén kialakuló komplex PTSD-t is, bár a DSM 5 még nem teszi.
Láthatóvá válik, hogy milyen egyszerű és gyors traumatizálni valakit és mennyire bonyolult és hosszú ebből felépülni. A helyzetet általában súlyosbítja az, hogy – mint az köztudott – a traumás események gyakran kikerülnek a tudatos emlékek közül, így kezdetben sokszor csak a következményekkel tudunk dolgozni.
A gyógyulás elemeiként ismertetem először a gyógyulás akadályait és azok elhárítását, hiszen könnyen belátható, hogy amíg komoly belső gátjai vannak a gyógyulásnak, addig nem is érdemes elkezdeni a munkát.
Ez a szakasz annyi időt vesz igénybe amennyire szükség van hozzá és amennyit a trauma mélysége és súlyossága indokol. Ideális esetben 1-től pár hónapig terjedő időszak.
Ha az akadályok elhárításával megfelelő mértékben foglalkozunk – teljes mértékben valószínűleg nem lehetséges, mert ennek elemei összefüggnek a tökéletes gyógyultsággal – a következő lépés egy általános gyógyító környezet megteremtése a folyamathoz.
A gyógyuláshoz hihetetlen mértekben hozzájárul a stabilitás és a keretek. Ezek mentén a következő lépés, hogy kiválasztjuk azokat az eszközöket, amiket magunkhoz közel érzünk. Itt az alábbiak rendkívül hasznos módszerek kerülnek bemutatásra: jóga, masszázs, mozgás, szauna, meditációk, egészséges étkezésre való törekvés.
Mivel ez egy hihetetlenül nehéz folyamat, nagyon fontos, hogy legyen inspiráció és támogatás minden alkalommal, amikor szükség van rá. Nagyon motiváló lehet, ha van egy cél, egy fókusz amire mindig lehet emlékezni, miért is vállalja fel valaki ezt a sokszor emberfeletti küzdelmet.
A támogatásban a megerősítéseknek különösen fontos szerep jut, ebben pedig sokat segíthet egy-egy tematikus kártyacsomag: az istennő kártyacsomag és a gyógyítás angyalokkal is fantasztikus segítők, csodálatos, erőt adó és megnyugvást segítő mondatokkal kísérik a folyamatot.
Miután megtörtént az akadályok elhárítása és a fenti tevékenységek napi rutinná váltak bemutatom a nagyrészt a Beating Trauma Programban (www.beatingtrauma.com) ismertetett ’részek rendszert’, ami alapján meg lehet kezdeni a napi írást (journaling), ami a gyógyuláshoz vezető úton a legtöbbet visz előre. Az akadályok elhárítása bevezető résznél az írás már megszokott.
Az akadályok elgördítése, a napi feladatok és a rendszeres, napi írás bevezetése után következhetnek a témák, kezdve az 5 alap érzéssel (düh, gyász, szégyen, tehetetlenség és félelem), ami a komplex trauma kapcsán felhalmozódik, és amiknek feloldásával történhet meg a gyógyulás. Ezeken kívül fontos témák még a szeretet, család és a határok szabása, amik annyira kiemeltek az érzéseken kívül, hogy érdemes velük külön foglalkozni.
Mire ehhez a munkához érünk, addigra tökéletesen megalapoztunk nekik. Az alapozás körülbelül 3-6 intenzív munkahónapot vesz igénybe. A további munka pedig témánként annyi hónapot amennyire szükség van – 1-től akár 6 hónapig.
A komplex trauma bonyolult folyamatokat és énvédelmet indít be a személyiségnél, különösen ha – mint általában – gyermekkorban történt. Ez esetben az egészséges, stabil személyiségnek esélye sem volt kialakulni.
Miután pontosan tudjuk már, hogy ezek a folytonos és elhúzódó traumatikus események mit okoznak meg tudjuk mondani azt is, hogy mik azok a módszerek, amikkel fel lehet ezeket teljes mértékben oldani. A rendszer és az ok-okozati összefüggések mind logikusak és átláthatóak.
Mivel az okozott kár a személyiségben és a mentális egészségben is nagyon összetett, ezért a megközelítésnek is nagyon körültekintőnek és összetettnek kell lennie, a gyógyulni vágyónak pedig kitartónak, elkötelezettnek és türelmesnek. Az egész folyamat minimum éveket vesz igénybe, ha a trauma komplex: folytonos és súlyos volt.
Tünetlista 2015-ből és tünetek:
elvesztem az eszem, nemevés, komorság-befeszülés, túlalvás – ébredés mintha agyonvertek volna, ‘megőrülök’, erős sírhatnék, zokoghatnék, hányinger, szédülés, fejfeszítés, migrén, hátfájás, felfúvódás, hasmenés, nagyon gyakori pisilés, gerincsérv, remegés, hőhullámok, izzadás, nyakfeszülés, felfázások, fájdalmas menstruáció, csukló fájdalom, fulladás, pattanásos bőr, depresszió, szorongás, ‘megölök mindenkit’, kétségbeesés, pánik, megszűnök létezni, disszociáció, lebénult nihil, meg akarnak ölni belülről, vérnyomás le – ájulás, önpusztító látomások.
A tüneteim nagyon gyakoriak voltak és nagyon nehézzé tették a hétköznapjaimat. A fent felsoroltak közül sokszor egyszerre akár öt is volt párhuzamosan, de volt például amikor jöttek-mentek, váltották egymást, egy délelőtt alatt akár öt-hat.
Rendkívül sok időbe és munkába telt amíg enyhültek, ritkultak, majd a nagy részük teljesen elmúlt. Nem emlékszem olyanra, ami nem hullámokban és fokozatosan gyógyult vagy tűnt volna el. Talán egy-egy akadt olyan, ami egy ponton nagyon sokat javult egyszerre vagy akár nem tapasztaltam már többet.
3. A gyógyulás akadályainak elhárítása
Bevezetés
A gyógyulási folyamatoknál túl kevesen és túl kevésszer veszik figyelembe azt, hogy a kezdés előtt felderítsék a potenciális akadályokat. Ez egy lelki folyamatra különösen igaz, ráadásul sokkal könnyebben előre látható és feltérképezhető, így szerintem különösen érdemes ezzel foglalkozni.
A komplex gyerekkori kapcsolati traumánál olyan kőbe vésett erős hiedelemrendszerek alakulnak ki és a személyiség is annyira torzult lehet, hogy a gyógyulás folyamatát semmi értelme nem lenne úgy elkezdeni, hogy nem oldunk ezeken amennyit csak lehet.
Egy bántalmazó környezetben felnőtt gyerek olyan dolgokat tanul meg a világról (az események kapcsán) és olyan dolgokat tanítanak neki, amik teljes mértékben ellene mennek a gyógyulás folyamatának.
Megtanulja, hogy ő nem érdemel jót. Megtanulja, hogy az élet fájdalmas (és ezt el kell viselni). Megtanulja, hogy a fizikai fájdalom az élet része. Megtanulja, hogy ő nem fontos. Megtanulja, hogy a világ rossz. Megtanulja, hogy az emberek gonoszak és nem törődnek vele. Megtanulja, hogy az élet a túlélésről szól csak. Megtanulja, hogy minden rosszért ő a felelős. Megtanulja, hogy ha változtatni vagy javítani próbál valamin, akkor az vagy nem sikerül, vagy megbüntetik. Megtanulja, hogy tehetetlen a sorsával kapcsolatban. Megtanulja, hogy reménytelen, hogy javítson önmaga helyzetén.
7. A Részek
Bevezető
Miután elvégeztük az alapozó (akadályelgördítő) munkát és megteremtettük a biztonságos és gyógyító kereteket, a következő lépés az, hogy megismerkedjen a páciens az énrészeivel, akik a trauma kapcsán alakultak ki.
Ezen a ponton végzi a rendszeres meditációkat és a mozgásokat.
A részek elgondolása és jellemzésük nagyrészben Elisabeth Corey Beating Trauma – Surviours Guide for Life programja alapján lettek leírva. Emellett hasonló részeket mutat be Pete Walker a Komplex PTSD című könyvében, a fejezet végén röviden ezt is bemutatom. Én Elisabeth rendszerével dolgoztam és életemben először (2018-ban) átláttam vele a belső káoszom felépítését és apokalipsziseim okait.
A részek megismerése két szempontból is alapvetés és áttörés: ezekkel a részekkel fogja a gyógyuló munkát végezni, valamint hihetetlenül értékes számára az, ahogy ez a rendszer segít neki (gyakran olyan sok idő után) végre átlátni a belső káoszát.
Az én életemben – és másokéban is, akiket megismertettem ezzel – hatalmas áttörést hozott 4 évvel ezelőtt. Életemben először átláttam magam és belső világom, úgy hogy akkor már 15 éve foglalkoztam önismerettel.
A sérült részeknek más-más és gyakran ellentétes céljaik vannak, amik nagyon nehézzé (sokszor lehetetlenné) teszik a páciens belső és külső világát is.
Fontos mindig szem előtt tartani, hogy a részek mind gyerekek és gyerekes a gondolkodásmódjuk!
Nagy és örök egymásnak feszülés például a szeretet függő-kereső és az izoláló rész vagy a kontrolláló és mindenkinek megfelelni akaró kontroller és csak az autentikusságot becsülő szabadságharcos énrész.
A részek leírása előtt egy ízelítő abból, hogyan működnek, hogyan áll össze egy-egy jelenség innen nézve:
Családalapítás az énrészek szemszögéből:
Kontroller: Már régen itt volna az ideje! Nem lehet így élni, ez teljesen nem szabályos, nem normális meddig akarsz még várni? Mit gondolnak így rólad az emberek?? Persze a megfelelő anyagi körülményeket meg kell előbb teremtened, máshogy nem lehet!!
Szeretet függő: Óóóóó! Egy család csodálatos lenne!!! Lenne egy férjem, aki imád, és aki romantikus és akivel tökéletes a kapcsolatom és aki tökéletes. Lenne egy csodálatos, tökéletes gyerekünk! Nagyon-nagyon szeretném megtalálni a nagy Őt!!! Bárki lehet az, mindenkinek adok esélyt!!
Izolátor: Szó sem lehet róla. Egyedül vagyok csak biztonságban és a biztonságomat semmiért sem kockáztathatom!!
Pusztító: Ez egy szörnyű és undorító világ! Ide gyereket hozni bűn! Inkább öld meg magad!!!
Szabadságharcos: Senki nem mondhatja meg nekem, hogy hogy éljek! Egy gyerek szörnyű kötöttség, folyton olyanokat kell tenni amit nem akarsz, nem utazhatsz, csapda, csapda, csapda!!! Szó sem lehet róla!!
KarmaKid: Nekem már van családom! Értük vagyok felelős, ha saját családot alapítanék, elhagynám őket és nem teljesíteném azt, hogy nekem őket kell szolgálnom! Szó sem lehet róla! Nem szúrhatom hátba a családom, én csak azért vagyok, hogy őket szolgáljam!!
GAS (Grounded Adult Self - Felnött Földelt Én): Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy megismerjem magam. Hogy ismerjem a gyengeségeim, azt, hogy miben kell, hogy továbbra is fejlődjek. Most már tudom, hogy mit tudok nyújtani a leendő páromnak és tudom, hogy még mikben kell fejlesztenem magam. Hiszem, hogy megtalálom azt az embert, aki számára én leszek az ajándék és közösen tudjuk majd építeni egymást a potenciális nehézségek közben is. Ha pedig lesz egy gyermekünk, ami nekem biztosan nem lesz majd könnyű, mellettem tud állni, tud támogatni és így a gyerekünknek majd a legjobb körülményeket tudjuk biztosítani ahhoz, hogy eligazodjon ebben a világban és úgy tudjon fejlődni, ahogy szeretne.
6. Az 5 elakadt érzéscsomag feloldása
Bevezető
Miután elhárítottuk a folyamat akadályait, megteremtettük a kereteket a gyógyuláshoz és megismerkedtünk az énrészekkel, ami által sokkal tisztábban és rendezetten láthatja magát a páciens, elkezdhetünk intenzíven dolgozni azzal az öt érzéssel, ami komplex kapcsolati trauma esetén felhalmozódva akadályozza, hogy a kiteljesedett, földelt felnőtt ént élje.
Az öt érzés:
DÜH, GYÁSZ, FÉLELEM, TEHETETLENSÉG, SZÉGYEN
Az érzésekkel való munka időszakában érdemes felhívni a figyelmet, hogy az aktuális érzés nagyon intenzíven jelen tud lenni ilyenkor, uralni tudja az érzelemvilágot.
Az érzésekkel való munka kifejezetten nagyon nehéz lehet, mert könnyen érezheted, hogy az érzéseid olyan erősek, hogy elpusztíthatnak. Hatalmas belső küzdelem ez. Megragadtál a gyermekkorban, amikor még nem voltak valid megküzdési stratégiáid az erős érzésekkel. Most ezeket fogod megtanulni és alkalmazni, valamint megtanulod a legfontosabbat: az érzéseidet megélheted, ezek nem fognak elpusztítani, fel tudod oldani őket és megerősödve jöhetsz ki a folyamatból.
Azt is megtanulhatod, hogy az érzéseid segítenek Téged. Üzenetet vagy emléket rejtenek és ezáltal a legértékesebb kulcsok a gyógyulásodhoz. És a lényeg: mindent szépen, lassan, szeretettel, türelemmel.